végre

a végre

tetszik, hogy ezt a címet adtam a blognak, minden bejelentkezéskor teljesen mást jelent :)

csak azt akartam, hogy alszunk jókat pár napja. és ma este nem vagyok fáradt ilyenkor tíz óra tájban. a kacagó kis zsiványunk lassan nekiveselkedik a helyváltoztató világfelfedezésnek. eszik gyümölcsöket (jó játék a fél deci kajáért pepecselni), csikis a hasa, megfogja az arcom, tépi a hajam, rág mindent, gurgulázik, az ágyában a rácsokon addig tolja a lábát, míg körbefordul, szereti a kendőt, több mint hét kiló, és majdnem öt hónapos.

azért kell ezt ideírni, mert ez itt most olyan, hogy meg kell maradjon az érzés, tankolok a nehéz időkre. mindig mondják, hogy majd ha nőni kezd a foga, vagy hogy majd ha mászik, ha már nem szopik.. hogy majd milyen nehéz lesz.

nem is érdekel, nem hiszem, hogy végül ezt az egészet bánni fogom, legfeljebb majd mondom, hogy na most elég, megyek világgá, de végül nem fogok elmenni.

kicsi hiányérzetem van csak, az én életem hiányzik, de több fronton is furakodik vissza, például a varrásban, vagy az életünk szervezésében (nem kis logisztika és problémamegoldás van), vagy a fordításban

és szeretem a tavaszt, mondtam már?

arról, hogy besavanyodtam, de már kisavanyodás van

teljesen hisztis *icsává tett az, hogy a kisfiunk 3-4 hónapos kora közt volt egy nagy ugrás, ami miatt fölborult nappal és éjjel, és keveset tudtam aludni.

mostanra szinte teljesen rendeződött a helyzet, vele is, meg velem is. és kimentem a három fokos napsütésbe, ennyi is elég volt a jóhoz. meg az is, hogy inkább ráhúztam az alvásra délelőtt, ha nem volt elég éjjel.

mostanság iszonyat sok édeset ettem, és ebben az órában jött el az a szent pillanat, amikor beteltem az édességgel. sok friss zöldséget és gyümölcsöt szeretnék a húsok és csokoládék helyett. (a csoffadt narancs- és fonnyadt alma-kínálat is betett a mostanság elharapózó édesség evésnek).

úgyhogy hársfateával indítok, aztán meglátjuk. nem vagyok abban az állapotban, hogy fogadalmakat tegyek, de minimum azt szeretném betartani, hogy édeset max kicsit étkezés végén, és a napi háromszori étkezést tartani, semmit nem enni kettő között. ahogy Zsombi halad az evéssel (ami konkrétan zsírleszívás rólam:), már ez is elég lehet.
valószínűleg nem hülyeség, hogy a böjt ilyenkor van. hogy lelkileg hova tegyem, arról lövésem sincsen, az ilyenfajta életem október óta egyenlő a nullával. akkor már nem tudtam egy órát ülni, szülés óta pedig nem próbáltuk, mit bír a kisfiunk. hamvazószerdán fontolgattam először, hogy mennék, de nem mentem. M pedig  mondogatja mostanában, hogy szeretne misére járni. valami lesz, vagy indul. remélem a valamiben a tavasz is benne van, már hiányzik.

és még rólunk: szombaton indulunk a kilencnapos túrára: Szeged-Budapest-Balatonederics-Budapest-Dömsöd-Szeged, gyerekkel, férjjel, és az autónkkal (M most megy érte, egy húsz éves Lancia Dedra. én úgy hívom, dedi). és a koponyeg.hu-n azt írják, hogy szombattól 15 fok lesz, és éjjel is legalább 5! vagyis a tavasz a kirándulásunkhoz igazítja magát, juhé!

arról, hogy nem tudok írni

mert olyan sok minden van, és mert értelmét se látom, hogy az ezer dologból egyet kiválasszak, és arról írjak. ha beszélgetünk, akkor is kevesek a szavak, írva is azok, mert ennyi élmény, ami a Zsombor óta és vele együtt ér, az egyszerűen leírhatatlan.

minden élmény akkor érvényes, és a következő percben már a következő élménnyel vagyok elfoglalva. ez a gyerek lesz az, aki a legtöbbet lendít azon a próbálkozásomon, hogy a mában éljek, és ne a múlton merengjek, vagy a jövőn. csak szoptatás alatt és a vadregényes éjjeli álmaimban kalandozok el igazán. olyankor néha szörnyű dolgokra gondolok, vagy rég elmúlt történésekre és rég látott emberekre. pont úgy, mint amikor lelkigyakorlat alatt és után az ember dolgozgatja a dolgozatlanul hagyott régi dolgait, és azután azok örökre megszűnnek problémák lenni. azt azonban fenntartom, hogy vannak kitörölhetetlen részünkké vált események és emberek. azok, akik egyszer nagyon megmozgattak érzelmileg. nem tudom, miért éppen most jön elő ez, nem tehetek ellene semmit, és nem is akarok.

közben Carl Rogers: Valakivé válni c. könyvét olvasom. Soha nem volt még ilyen érdekes könyv a kezemben. hálisten jó hosszú és olyan velős, hogy ha örökre csak ezt olvasnám, és ha végére érek, újrakezdeném mindig, akkor is lenne mit mondania. lehet, hogy kölcsön se adom soha senkinek (bocsi)

azt mondja például, hogy úgy találta, az ember (minden elvetemültnek tűnő ember) legmélyén is jó van. végső soron egy szocializált, jó ember vagyok, csak ássak le elég mélyre (freud nem ásott le végig). és a változásról nagyon jó és érdekes dolgokat ír, kérdésekre válaszol, amiket a hajléktalanok kapcsán sokszor feltettem.

emellett gyereknevelős könyvet olvasok, az is jó, mert a nézőpontjával teljesen tudok azonosulni. (nem megnevelni, hanem megérteni kell a gyereket, és úgy szabni meg neki egészséges határokat; biztonságos hátteret és bátorítást adni neki; nem irányítani az érdeklődését, hanem felkelteni)

amit le tudok még írni magamról általánosságban: nyugodt vagyok az idő nagy részében. ki tudom magam aludni. van időm gondolkodni és olvasni. a helyemen vagyok. fejlődök. ezt hívják boldogságnak. (olyan béna volt az előző bejegyzés, hogy a boldogságtól nincs időm írni. van időm, csak nem izgat annyira, hogy írjak. élni akarok.)

azért nem írok,

mert a boldogságtól nincs is rá időm.

szeretnék majd egy évösszegzőst, egy évkezdőst és egy olvasmányélményest, egy hormonháborúsat, és még ki tudja mindent megírni..

most csak annyit szeretnék mondani, hogy minden nap gyönyörű. vendégek jönnek, és embereket látni jó, főleg hosszan elbeszélgetni velük, és közben nagyon örülünk Zsombornak. Teli szájjal mosolyog, csak akkor sír, ha iszonyúan éhes, vagy ha ugyanennyire fáradt. (Megjegyzem, az éhség _mindig_ iszonyú, csütörtökön le kellett szállni a troliról, és a kvházban a színpadon, háttal a népnek kellett megetetnem - nem cumisüvegből :)

ja: fogadkozások ugyan nem voltak, de elkezdtük a callaneticset (unalmas, de nagyon hatékony alakformáló torna)

Csak mert annyira gyönyörű

egy festmény

Benn

Itt benn pedig hormonok dúlnak. Van hogy jól, van hogy nem jól. Általános alapelv, hogy ha alszom és eszem eleget rendszeresen, akkor minden jobb. De vannak fenékig rossz napok is, amikor a kutyafüle is rosszul áll és különben is hagyjanak békén. Van, hogy rettenetes belegondolni, hogy most már örökre édesanya vagyok. Nincs kibújás, nem lesz vége. Van, hogy végtelen kíváncsisággal várom, hogy mi hogyan fog alakulni. Olyan, hogy most élvezzem, még ritkán van. De lassan, ha ő is figyel és megnyilvánul, én pedig nyugodtabb vagyok, jó.

Benn a lakásban mézeskalács illat van. Rend és karácsonyi készület.

Kinn

Amikor először utcán voltam a szülés után, az a kórházból hazafelé jövet volt. Megállapítottam, hogy durván ősz van.

Aztán egyszer alvásidőben elmentem a boltba, és rájöttem, hogy jön a tél. Sapka nélkül fáztam, és kinn voltak a karácsonyi égők.

Következő két alkalommal a klinikára kellett bemennem, hogy lefejjenek*.

Aztán kimehettem a kisebbik karácsonyi vásárra, vettem sapkát-sálat-kesztyűt.

Tegnap pedig szintén kimehettem, akkor itt-ott nézelődtem boltokban, mikor fáztam. Aztán bevás és haza.

* egyik alkalommal kézzel csinálta a  néni, azt hittem, lerúgom a fejét.

hát hoooogy vaagy?

ezt kérdezi mindenki, nyilván más nem jut eszükbe :) sokan olyan szánakozó arckifejezéssel, hogy hát hogy bírod? (jó, van aki nem szánakozik)

jelentem, jól. nincs semmi bajom, legalábbis kicsire nem adunk. süt a nap, kimegyek, itthon teszek-veszek, eszem-iszom, vendégek is jönnek. semmi extra, tökre jó minden.

ha meg elfáradok, lefekszem :)

és megvan végre a név, de most már nem áruljuk el senkinek.

a szülés közeledtét nem tudom mi jelezheti (vagyis de, mindenkinek van pár tuti tippje, amiről már lehet sejteni, hogy közeledik), majd inkább meghallgatom csütörtökön a dokit, mit mond.

egy hétnyi ember

Na mostanra jutottam odáig, hogy a szülés-gyerek témában elég volt az olvasnivalókból. De van helyette más. Laár Pour L'art és a Richard Rohr Enneagramm, váltogatva.

Amúgy egyre furább, nem álmodok jókat, ma éjjel is lelepleztem egy gonosztevőt, és elfogták, de féltem, mint az állat, mert mi lesz, ha kijön mégis, és a végén kiderült, hogy igen kijött, de már nem volt félelmetes. Pff. (nagy mumus a szülés maga, de majd kijön a gyerek is, és nem lesz félelmetes? álomfejtők?)

Nna hát és ilyenkor tiszta nyomott vagyok reggel vagy akár egész nap is. Feszültség, para, pakolás, megvarrom a maradék dolgokat, tegnap, a huzatvarrás után már be is ágyaztam a babaágyat, újra átnéztem a bőröndöt, kipakolgattam a kórházból hazajövős ruháit, és minden pillanatban figyelem magam, hogy ez ugye még nem előfájás.

(Próbálom elválasztani a két blog témáját, de ne lepődjön meg senki, ha nem sikerül, ez még az egybenlevés.)

Amúgy az enneagramm nagyon jó, ettől az írótól meg pláne. Tudom, mert vagy három félét nézegettem csak az utóbbi időben, meg egy másikat régebben. Ettől az embertől bármit jó olvasni, és ezt is.

A Laár pedig kiváló, sose gondoltam, hogy buddhista, meg hogy tanít, meg hogy ilyen filózifiai fejtegetésekre is képes, és hogy ebbe a képbe ilyen tökéletesen passzoljon a marhaság. köszi Era!

Ja igen, mert az úgy kezdődött (vagy folytatódott), hogy Márti és Era eljöttek, és elleptek mindenféle jókkal, meg meséltek, és a minizokni-babaruha-csoki-könyv egyveleg (el ne felejtsem a szépséges tollat!) elolvasztott, de még inkább az, hogy látom a régi barátok életét kerekedni.

De tényleg nem kezdődött, hanem folytatódott, mert hétfőn itt volt anya, és haza is ment, de előtte befejezte a babapulcsi kötést, és itt hagyta öcsit két napra (plusz szokásos otthoni finomságokat), akivel terápia szerűen gyártottunk apróságokat, főleg manót, meg a nászajándék kuktát üzemeltük be, beszarás, huszonöt perc alatt megvolt a csirkepöri (plusz ugyanennyi volt minimum az ismerkedés a kuktával, de akkor is!). Na és amikor ő elment, utána másnap jött M fél családja, a kenyérsütő egy évi használat után ledöglött a pultról (de előtte összegyúrta a tésztát, nem értem), és mi ezért irtó finom lepényeket sütöttünk serpenyőben a rozsos kenyértésztából, és egy csomót voltunk a téren a rétesesnél, hol sacher tortáért, hol krémesért vagy rétesért, és vártuk a vasárnapi tortasorsolást, de nem jött be. Jó mozgalmas napok voltak, rendesen ki is fáradtam, de legalább sokat sétáltunk és kihasználtuk az indián nyarat. És még a C is eljött, és összeszedtük, hogy hol tart a világ, és ő hozta az enneagrammot is. És a szekrény meg graphomán ideiglenes tulajdonába került.

Nna ezek után purcantam ki így nyavalygósra, vagy leptek el megint a hormonok, nem is tudom melyik. A mai terápia talán az állatkák varrása lesz. Vagy végre a mi gyerekünk manója. Vagy csak egy kis lájti. Vagy szedjem elő a festékeket az asztal alól? dunno.

így

már az utolsó út is megvolt, és hát érzem is, hogy nem is kell nekem több. nemrég egy 15 perces buszozás és látogatás is betett, úgy elfáradtam. otthon jó volt nagyon, meg az esküvő is. még táncoltunk is kettőt. az otthoniak aranyosak voltak, méregettük a hugival, kinek kerekebb (az enyém), kinek szélesebb (az övé). a legcukibb az egyik nagymamám volt, aki teljesen lázban ég, már régen láttam ilyen vidámnak. meg volt róla győződve, hogy már megszületett a fiunk, és alig hagyta szóhoz jutni aput is a telefonba, hogy megszületett, megszületett? de nyilván még nem azért kereste. a leendő nagyszülők is izgulnak nagyon, meg várják, kifestettették a lakást a penész miatt, meg selejtezik a régi dolgokat. apa egy autót se engedett kidobni, ami még a kisöcsié volt, mert a "Bendegúznak" jó lesz az még. (néha mindenkivel előfordul, hogy elfelejti, hogy mégsem ez lesz a fiunk neve. de mi lesz?)

izgulok, hogy nem lesz minden készen, pedig alapvetően jól állunk. mindig csak azon járatom az eszem, hogy mi kell még, hova kell még menni. azt a tempót meg nyilván nem bírom, amit diktálni szeretnék magamnak.

valahol jó lenne ki is adni a dolgokat, de nem nagyon találok rá utat, mert mire odajutnék, jól elfáradok.

a kedvencem az volt mostanában, hogy ugye állandóan szárítottam a ruhákat meg babacuccokat, és aztán leültem (valami megasztár vagy xfaktor szólt a gépről), és vasalgattam az apróságokat meg a színes takaróhuzatokat. megpróbáltam elképzelni, hogy hogy lesz az életünk. nem tudom még, de ez nem is baj, mert harmadrészt a kisfiunk fogja meghatározni a rendet, sőt talán teljesen ő. és őneki meg kell nyilatkoznia, nekünk pedig meg kell tanulnunk megérteni, és így kár is nagyon pontosan megtervezni.

figyelni és várni kell. csak lennék hozzá elég türelmes és nyugodt.

mostanában

megtettük a hétvégén az utolsó előtti nagy utunkat*, és két manó készült a kisfiúknak, akik közül a kicsinek volt a keresztelője.

egyik nap minden megy, másikon elkap a fáradtság és a depi egyszerre. most az enneagrammal orvosolom a dolgokat. 4-es vagyok, és ilyen fajta. az a lecke, hogy meg kell találni a kapcsolatot a mindenséggel, és kevésbé önközpontúnak lenni. ez az én nyelvemen a meditációt jelenti elsősorban.

a szülés is egyfajta kussolós lelkigyakorlat.

leteszem az Isten kezébe az elkövetkezendő időt. ((itt nem mondhatok fél órát, ugyebár)). figyelek a légzésre, és befelé. a fájdalom, ha jön, elfogadom, és bármi jön, elfogadom, és elengedem. és közben fújom kifelé a nagy levegőket. és mást nem is üzenek a kisfiamnak, csak azt, hogy jó, hogy van. esetleg, hogy nagyon várom. és el(ki)engedem.

szépen hangzik.

szép is lesz.
mondom, és közben mosom a ruháit.

(még egy wedding+Dömsöd, és utána nem megyünk ilyen hosszú útra a szülésig)

keresek egy könyvet

kinél van az enneagram könyvem? illetve nem is az enyém, de most kellene.

na?

#545

vannak jó napok, amikor Mval is sokat mókolunk együtt (egyik du pl csináltunk kenyeret, háziasjtot, abált szalonnát, és másnapra ebédet:), és ez azt hiszem azért lehet, mert nekem ilyenkor sikerül igazán felengedni. fura ez az érzelmi hullámzás, és nagyon szeretnék úrrá lenni rajta, de nem könnyű. (a hős férjem embert próbáló türelemmel próbál megérteni)

emberekkel találkozni, napra menni és vendéget fogadni. ez jó. egyedül pedig valamit alkotni kell, vagy leülni a relax fotelbe, és rendeltetésszerűen használni.

a netezéssel viszont teljesen leamortizálom magam, és nem a valósággal foglalkozom.

ezért most megyek és kikapcsolom a gépet.

de előtte megmutatom ezt. a párnahuzat a fontos.. (szép anyagból) meg a mami csipkéje :)

pápá

.

igazán ijesztő tud lenni, hogy nagyon sokat vagyok egyedül, és ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni. vagy semmit nem csinálok (úgymond pihenek), vagy felpörgök és mosok-főzök-takarítok-intézkedek. nem tartom jónak egyiket sem, mert mind azért van, hogy valamilyen tartalmat adjon annak, amit valójában igen üresnek érzek.

kicsit meg vagyok ijedve attól, hogy milyen lesz az életünk. nyilván nem kéne félnem, meg nincs min idegeskednem, de én úgy érzem, hogy van.

ajánlották az ikonfestő tanfolyamot, de az december végéig tart. bár lehetne valami magánutat találni rá, hogy meg tudjam csinálni. és ez valahol mozgat is, de nem eléggé. sok mindennel kapcsolatban úgy érzem, hogy nem motivál, pedig lehetne.

talán az kell, hogy valakivel képes legyek ezekről beszélni, és ne csak az örömökről, meg a szépségekről. mert lassan sok lesz a feszkó, és ez ki is tör néha. és könyörgöm, ne akarjuk megoldani!

back home

Valószínűleg vége a havi egy bejegyzéses időszaknak egy időre, ugyanis itthon vagyok.

Mondjuk ahhoz képest, hogy ez az első nap, mikor M dolgozik, és én nem, máris kanyarítottam egy cuki listát, hogy még milyen munka van hátra a munkahelyemmel kapcsolatban (főleg itthonról, szeptember végéig.).

És akkor még az ide-oda menések, mit főzzek, mikor tornázzak, mit kell még beszerezni, fogorvos, szemészet, bankváltás, tb..

De ma délelőtt csak a mézesbödönös néniig volt erőm menni, hogy a megfázós időszakra, ha már a pálinkát nem szabad, mézünk legalább legyen itthon.

Meg olvasgattam a neten érdekes dolgokat. És most pedig szunyálok. És majd elindulok, ha úgy érzem.

a szeptember

sok minden történt, de a lényeg: elfáradtam mint a kutya. most is éppen hajtás van, szombaton nagyprogram, és egész héten megállás nélkül hatszázfelé kell koncentrálni. annyira elviselhetetlenné váltam, hogy csodálom a M-t, hogy bírta.

most voltam kismamajógán. teljes beleéléssel csináltam, és élveztem a mozgást. helyre is billentette az egyensúlyt. hogy mi és ki és hogyan fontos, és mi az, ami soha nem lehet olyan fontos.

majd ha már itthon lebzselek, írogatok rendesen. addig bye.

rendrakásos

hihetetlen idiótának indultam ma, de végül jól alakult. egy ideje rendezem a reggeleket, miután M elmegy dolgozni. megmosakszom, felöltözök. elpakolom és elmosogatom a reggeli maradványait, beágyazok, itt-ott rendet rakok, törölgetek. aztán jön valami, vagy intézkedés, vagy itthoni romeltakarítás. Ma elkezdtem Richard Rohr: Minden egybetartozik-ot olvasni. Majd megmutatom, miért olyan jó a könyv, most csak az a lényeg, hogy éppen eltalál. Mert készülök egy hatalmas csavarra, hogy többé nem lehet csönd, amikor én akarom, és először is meg kell születnie, és arra is nagyon készülök. Várom a szülést inkább, mint hogy félnék tőle. És a lényeg az, ami most olvastam, hogy az Isten követése nem abból áll, hogy szertartásosan imádjuk őt, ami ugye elég magasztosan hangzik. Hanem vállaljuk és elfogadjuk azt, akik vagyunk, az örömet és a fájdalmat, és kész. Ennyi, és ez nem hangzik magasztosan, éppen ezért olyan jó.

Később varrni kezdtem, amit tegnap előkészítettem. Anyaggal vontam be egy dobozt (még a koliban volt függönyöm ez a narancssárga saját batikolású anyag, szerettem. most így tovább él a cipősdobozon.) ekkora kicsit jobb lett, és akkor kezdtem el ebédet főzni. Végül egy szilvás hekkfilé lett, bolond színei voltak, és minden félelmem ellenére nagyon finom lett. Ebéd után elmentem újra a szervizbe, hogy akkor most generálszervizelés, és ha nem ok a telefonom, akkor teljes belső csere legyen. (telefonon panaszkodtam, ennyit sikerült elérnem, miután már háromszor is megjárta a központi szervizt a telefonom, és gyakorlatilag ezt július eleje óta játsszuk)

hosszú sor, haza, és indulhatott a szekrénypakolás. már napok óta szívom magamba az erőt, és várom, hogy össze legyenek rakva az új szekrények, és ne a padlón legyen mindenünk, és most kb egy óra volt, és aztán csináltam egy karitász és egy kuka zacskót, és most boldog vagyok :)

sütit is sütöttem, és fel is mostam, és meg is fürödtem. csak öcsiék nem értek ide, de majd holnap.

szép nap.

nálunk a házban az élet

Mondhatni, hogy izgalmas. Habár augusztusban nem dolgozom, azért itthon meg a hivatalokkal van dolog elég. A telefonom harmadszor is visszaküldtem a szervízbe, és akármennyire is utálok panaszolni ilyen helyen, negyedszer kérek egy újat.

A személyim a pótpostás visszaküldte az okmányirodába, mint 4 hét után kiderült, így elmentem érte oda. Kiderült, hogy hiába van a postaládán emelet/ajtó+uram neve+az én lánykori nevem, nem sikerült neki kikombinálni a megoldást (miszerint a levélen az emelet/ajtó ugyanaz, plusz az én új nevem, ami a régiből és az uraméból lett összerakva), és inkább visszavitte. Na de most megvan, úgyhogy elhatároztam, hogy innentől új név, új lap, új türelem, és egy hivatal/nap. (ma bank)

A vérvételt is túléltem időközben. Voltam a piacon is és szuper dolgok vannak olcsón.

Ablakokat is festünk két napja.

Ebből lett a mai kalandom, ami miatt egyáltalán leültem blogolni.

Bent éppen neteztem. Marci dolgozni, ajtó zárva, konyhaablakok leszedve száradnak. Nyávogás bentről. Valahogy bejött a Margit néni macskája (talán átugrott a szomszéd ablakból? necces). És épp az ajtó felé ment, én meg utánasiettem ajtót nyitni neki, de addigra visszarohant mögém és az ablakpárkányon járt. Nem akart lejönni, be volt szarva. Nyávogott (magasról, kb két normál panelemelet magasan van a párkány). És eltűnt (nyekkenésféle hang kíséretében). Átrohanok a Margit nénihez, nincs nála. Udvaron hívja, nincs, kimegyek, nincs vérfolt az utcán. Pincébe benézek, nincs. Hát jó.

Kopog a Margit néni, hogy nem hallja sehol, hát ez biztos meghalt, kiugrott az ablakon, végezte már így macskája. Sajnálkozunk, még én is, aki utálja, hogy összepisilik a folyosót.

Újra kopogás. A pincéből hallotta visszanyávogni, de mire újra odament, már nem volt hang. Tényleg meghalhatott. Sajnálkozunk megint.

Harmadik kopogás. Él a macska. Ott szalad a folyosón, semmi karc rajta.

Na ez volt a nagy történet. :)

#539

úgy tűnik, hogy ez az utolsó hét a munkában nem motivál. arra biztosan nem, hogy kisangyalként dolgozzak.

tökre elfáradok.

viszont kicsit meg is ilyeszt a dolog, hogy akkor én tulajdonképpen mit fogok ezután csinálni. nyilván eltart majd egy darabig, ha megjönnek az új szekrények, hogy új rendszert teremtsek bennük, és kidobjam a fölösleges dolgokat. meg az is, hogy a babakelengye dolgait beszerezzem, és még az irataimat is cserélgethetem mindenféle hivatalokban, ha végre ideér az új személyim. olyanok is eszembe jutottak, hogy majd varrok ezt-azt, vagy hogy végre kiélhetem magam a konyhában. csak a mai délelőtt ijesztett meg azzal, hogy ekkora pörgésekre egyre kevésbé leszek képes (semmi gond, csak fáradt vagyok). és igen, olvasgathatok is simán, most is találtam két új könyvet, amikbe bele is vetettem magam, és van még pár olvasmányötletem. de mindezek felsorolása után még mindig hiányérzetem van.

egyszerre mennék is meg ülnék otthon, egyszerre sok emberrel, meg egyedül is. már most úgy érzem, hogy az utóbbi két hónap eseményei hogy besűrítették az időt, és én valahol lemaradtam, a barátaim meg végképp lemaradtak valahol.

paff, majd csak megoldjuk ezt is.

intézkedős, tervezős

Régen nem írok, mert mindig megrettenek, hogy még mindig nem fejeztem be az esküvős sztorit.

Úgyhogy most ugorjunk.

Ha férjhez mentek, készüljetek fel: ahány hivatalos helyen jegyezve vagytok, mindenhol be kell íratni a névváltozást. (és ezt a fajta adatváltozást telefonon nem lehet közölni. igazolni kell személyesen, igazolvánnyal)

sorolom:

az első:
személyi,
lakcímkártya,

Apeh (adókártya),
magánnyugdíjpénztár,
suli,
bank,
tb,
diákhitel,
útlevél,
jogsi,
munkahely,
háziorvos,
egyéb orvosok saját nyilvántartásai (ugye én most járok párhoz)

nna, ennek én még harmadánál sem járok

ma kettő, holnap kettő, aztán majd csak fogynak

és holnap BP, család egyik fele, aztán szombaton esküvő, és vasárnap irány Kőszeg: nászút, és csak köv. vasárnap jövünk haza

és egy hét munka, aztán egy hét vakolás a Balatonon, és aztán nem nagyon fogok dolgozni, csak minimálisat a Gellért nap kedvéért

és utána fenekestül felfordul az életünk :)